
Első benyomások a Svakom Tammy péniszgyűrűről
Évekkel ezelőtt volt már szerencsém egy egyszerűbb vibrációs péniszgyűrűt kipróbálni a feleségemmel, de az nem igazán nyerte el a tetszésünket. Úgy éreztük, hogy nem igazán nyújtotta azt a pluszt, amit vártunk. Megfelelő volt a vibráció, de mégsem tudta átadni azt úgy, hogy az jó legyen. Természetesen tisztába vagyok azzal, hogy a mostani Svakom Tammy magasabb kategóriába tartozik, de a korábbi tapasztalatok miatt voltak kétségeim. Ugyanakkor a Svakom termékeivel már korábban is találkoztam és nemrégiben a teszteltük a Svakom Emma Neo vibrációs Wandot is, ami pozitív élmény volt.
A Svakom Tammy csomagolása és dizájnja
Az az érzésem, hogy egy kissé önismétlővé válok, hiszen már több hasonló csomagom is érkezett és minden alkalommal el tudom mondani, hogy a futár diszkrét csomagolásba adta át. Véleményem szerint ez már természetes, hiszen az eladó részéről ez a minimum, a vásárló részéről pedig elvárás a diszkréció. Továbbá mindig ki tudom emelni, hogy az adott termék selymes, bársonyos szilikon borítással rendelkezik. Mivel az eszközök között egyre kevesebb a különbség, így mindegyik borítása kellemes, ami természetesen a Svakom Tammy-nél is elmondható. Viszont, amire mindenfélékképpen ki akarok térni, az a Tammy saját doboza. Egyszerűen az volt az érzésem, hogy amikor megláttam, mint ha egy ékszeres doboz lenne és az érzés a doboz felnyitása követően is megmaradt. A belsejében a vibrációs péniszgyűrű középen helyezkedett el, fémes borítással kiemelve. A tartó alatta a kiegészítők voltak, melyek között megtalálható volt a töltő, a használati utasítás, valamint egy selymes tapintású tasak az utazásokhoz.
Svakom Tammy tulajdonságai
A péniszgyűrű felépítése és használata egyszerű. A készülék teste kör alakú, aminek belső felén szilikonos redők és egy peremes mélyedés található a csikló stimulálására. A készülék továbbá tartalmaz két eltérő méretű szilikon gyűrűt. A kisebb átmérőjű gyűrűt a péniszre kell húzni, míg a nagyobb átmérőjűn pedig a heréket kell áthúzni, így a gyűrű a herék és a pénisz találkozásánál helyezkedik el, ami megfelelő tartást fog biztosítani és nem fog elmozdulni az együttlét során. Talán így leírva kissé bonyolultan hangozhat, de kézbevételt követően könnyű kitapasztalni a helyes rögzítést - nem gondolom, hogy el lehetne téveszteni.
A készüléken mindössze egy gomb található az oldalán, melyet hosszan lenyomva tartva tudjuk bekapcsolni, illetve kikapcsolni. Amennyiben a nyomógombot kétszer nyomjuk meg, úgy a rezgési módok között tudunk váltani, míg, ha csak egyszer nyomjuk meg, akkor az adott rezgésmód intenzitását fokozhatjuk. A gombnyomásokkal 5 különböző mód között, valamint 5 intenzitási szint között tudunk választani, így összesen 25 különböző stimuláció áll rendelkezésre. A készülék USB-kábellel újratölthető, ami még kényelmessebbé teszi.
Tapasztalat használat közben
Mint már korábban is említettem, voltak kétségeim a vibrációs péniszgyűrűvel kapcsolatosan, egyrészt a korábbi tapasztalatok miatt nem vártam túl sokat a vibrációtól, másrészt pedig attól tartottam, hogy a szilikongyűrű kényelmetlen lesz a herék és a pénisz tövében.
Nem is voltak nagy elvárásaim a játékkal kapcsolatosan, viszont az első használat után teljesen újra kellett értékelnem a véleményem. A szilikongyűrűk, amik fixen tartották a játékunkat, egyáltalán nem voltak kényelmetlenek. A vibrációja megfelelően erős volt és ami talán még fontosabb is, hogy sikerült úgy átadnia, hogy a pénisz teljes hosszán érezhető volt (még a végén is :D) és így még izgatottabban vágtunk bele.
Ami azonban az egész együttlét csúcspontja volt, az az, hogy a párom szinte villámgyorsan eljutott a csúcsra és nem is akármilyen orgazmussal. Számomra különösen meglepő volt, hiszen korábban más, egyszerűbb „rezgő” játékszerek nehezebben hozták meg a kívánt hatást és akkor is csak úgy, ha használtunk némi kiegészítést a játék során.
Biztos vagyok benne, hogy az eszköz kialakításának is nagy szerepe van abba, hogy sikerült elérni a célunkat, mivel az előző játékunkkal ellentétbe magasabban helyezkedik el a csikló izgatásra kialakított rész, így pontosabban tud illeszkedni az eszköz, illetve a kialakítása végett nem is mozdul el a megfelelő helyről.
Amit még érdemes kiemelni a péniszgyűrűvel kapcsolatosan, hogy egy teljesen új élményt ad, ha megfordítjuk és úgy használjuk, hogy a gátat és a heréket stimulálja. A péniszgyűrű elhelyezése ebben az esetben, hogy a stimuláló test a redőkkel és a mélyedéssel a gátra helyezkedjen el, így a rezgés a prosztata irányába történik. A nagyobb átmérőjű gyűrűn át kell húzni a teljes péniszt, valamint a heréket. A kisebb átmérőjű gyűrűn ebben az esetben nem kell áthúzni semmit, az visszafordítva támasztást ad a herékre simulva. Tehát megfordítva, külsőleg stimulálja a gátat. Egy kissé fura érzés volt elsőre, de meglehetősen kellemes. A vibráció érződőt a pénisz törzsétől egészen az ánuszig, amihez nem igazán voltam hozzászokva, így ez nekem egy teljesen új dolog volt.
Összegzés és vélemény a Svakom Tammy péniszgyűrűről
A Svakom Tammy – akkus, vibrációs here- és péniszgyűrű elegáns megjelenésű és kényelmes viseletű eszköz. Nekem kellemes meglepetés volt, magasan az elvárásaim felett teljesített, így biztos, hogy fogunk még vele kísérletezni. Érdemes még megemlíteni, hogy teljesen vízálló, ezáltal akár a zuhany alatt, vagy kádban is használható és így még a tisztítása is könnyű.
Összességében nagyon sok pozitív dolgot említettem, viszont még nem eset szó a hátrányokról. Mivel a funkcióját tekintve a készülék csikló izgató is, és ha a megfelelő hatást szeretnénk elérni, akkor csak bizonyos pózokba lehet használni. Ettől függetlenül egy olyan eszköz, amit szívesen ajánlok mindenkinek, aki szeretné feldobni az együttléteit. Köszönjük a Vágyaim.hu szexshop -nak a lehetőséget!
Laci